Agostyán – Ökofalu – 9.B kirándul
2022.10.13
A 9.b osztállyal 2022. október 7-8-án osztálykirándulásra mentünk, utunk célja pedig a Komárom-Esztergom megyei Agostyáni Ökofalu volt. Nem sokkal érkezésünk után már megdagasztottuk a tésztát a vacsorára való kenyérhez, majd körbejártuk a területet. Egy Árpád-kori körtemplom rekonstrukcióján és egy régi faházon kívül láttunk számos kecskét, lovat, nyulat és két doromboló macskát is, melyekről meg kell említenünk, hogy rajongtak a simogatásért, és többnyire nem volt ellenükre, ha ölünkbe vettük őket. A bő egy nap alatt lehetőségünk nyílt megismerni a félnomád életmódot, a kovászos kenyér elkészítésének titkát, a visszacsapó reflexíj kezelésének minden csínját-bínját, sőt még népünk eredetére is fény derült. Az erdőben tett éjszakai túránk során tanulságos történeteket hallgathattunk szinte minden létező témában, beszéltünk a fényszennyezésről, éjszakai madárhangokat hallgattunk, és baktathattunk egy olyan kavicsos úton, ami voltaképpen nem is létezik. Az éjszaka során érdekes előadást hallgattunk meg a vadászatról, illetve a csillagászatról és az időjárás jóvoltából a szabad ég alá is kiülhettünk, hogy meg is szemléljük az előtte már említett égitesteket. A ház körüli munkákban is segédkeztünk, így kályhába gyújtottunk be, vizet hordtunk a kútról, állatokat etettünk vagy éppen felsöpörtünk. Ha pedig nem a munka édes perceit töltöttük, akkor íjászkodtunk vagy pingpongoztunk. Szombaton reggel az előtte kifeszített madárhálóknál tett látogatás után abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy megnézhettük, ahogy egy madarász meggyűrűz nagyjából száz madarat. Túlnyomó többségük vörösbegy volt, de akadt mindenféle fajta, még zöld küllő és őszapó is; a gyűrűzést követően pedig nevet adtunk nekik, majd elröptettük őket. Rendkívül tartalmas szűk két napot töltöttünk itt, temérdek érdekeset hallottunk, láttunk, átéltünk, és azzal a nagy mennyiségű tapasztalattal, amit itt szereztünk, legközelebb akár a puszta közepén is túlélnénk egy hétig.
Írta: Pintér Péter Imre
Fotó: Antal Johanna, Drewitt Bradley








A 2022/2023. tanévben iskolánk ismételten aktív tagja lehet a Boldogságóra Programnak!
2022.10.12

Megemlékezés
2022.10.10
Október 6-án emlékműsort tartottunk az iskola aulájában, ahol az 5.a osztály tanulói segítségével felidéztük történelmünk egyik legszomorúbb napját. Versekkel, történelmi tényekkel és zenével emlékeztünk a múltra.









Cserkészeti toborzás
2022.09.28
2022. szeptember 28-án cserkészeti toborzásra iskolánkba látogatott a 1413. számú Balassa Antal Cserkészcsapat képviseletében Vekerdi-Badó Zoltán csapatparancsnok, Diepeveen Csilla és Todd Sára Anna őrsvezetők. A Cserkészet képviselői a 6.a, 6.b, 7.a, 7.b, 8.a és 8.b osztályoknak tartottak színvonalas ismertetőt a cserkészet alapjairól, melyen játékos tevékenységen is részt vehettek tanulóink.






Országos Hadijáték a Pákozd-Sukorói Csata 174. évfordulója tiszteletére
2022.09.28
Osztályunk, a XIII. Honvédfesztivál keretén belül, részt vett a Számháború 2022. elnevezésű programon, a Katonai Emlékpark Pákozd Nemzeti emlékhelyén.
Az időjárás sajnos nem volt kegyes, mert ugyan az eső nem esett, de a szervezők a balesetveszély elkerülése végett a program módosítása mellett döntöttek. Így lett a három iskolának, három bontott, egymástól eltérő izgalmas, mozgalmas, testet, szellemet egyaránt megmozgató programja. Volt térképismeret, jelszóvadászat, titkosírás és 13+1-es totó az első blokkban. Ezt 5 állomásos ügyességi akadálypálya követte, melyben célba dobás, frizbi, puzzle, mocsárjárás és céllövészet – lézerpuskával – tette próbára a diákokat. Az utolsó blokkban pedig lézerharccal zárult a tartalmas délelőtt. Minden résztvevő emléklapot hozott haza, és az élményt !
Jövőre reméljük, hogy mehetünk újra!
5.a osztály
















