Díjjak, amik túlmutatnak önmagukon – Értékorientált élménynap a művészet légterében
2026. 06. 11
A Fenntarthatósági témahéthez kapcsolódó rajzpályázat nyerteseit az idén rendhagyó módon díjaztuk.
A kilenc díjazott diákunkat- tagozatonként három főt, egy budapesti művészeti élménynappal ajándékoztuk meg.
Tankerületünk segítségével a Magyar Nemzeti Galéria műkincseit csodálhattuk meg. Itt került sor az oklevelek átadására, majd az egykori Királyi Palota egyik emeleti termében, a múzeumpedagógiai foldoztatóban kiváló minőségű eszközökkel alkothattak tanítványaink.
Köszönet a gyermekközpontú tárlatvezetésért és az izgalmas foglalkozásért a Magyar Nemzeti Galéria Múzeumpedagógiai Főosztályának!
Miután a palota kupolájából is gyönyörködhettünk fővárosunkban, a nap második szakaszára került sor: A pesti oldalon a Sir Roger Scruton szellemi örökségét és kultúra formáló misszióját képviselő kávéház galériájában megtekintettük aktuális kiállításomat. Miután a gyerekek megismerkedtek a festmények elkészítésének folyamatával, mindannyian kiválasztottak egy-egy képet, amivel valamiért azonosulni tudtak.
A délutánt a Scrutonban igazi kávéházi hangulattal, finom üdítőkkel és különleges süteményekkel zártuk.
Élménynapunkra elkisért minket Szlávikné Kapás Krisztina.
Kedvessége, derűje, gyermekszeretete hatalmas értékkel bírt a nap minden percében.A napot a maga eszközeivel támogatta az Értékpaletta, hisz a kulturális értékek átadása küldetésének a része.
Díjazott diákjaink:
Hollósi Bertalan 2.a
Öveges Márton 4.b
Berényi Málna 4.a
Gyertyánági Zalán 6.b
Nagy Hanna 7.a
Dér-Domján Judit 7.b
Csatlós Anna 9.b
Pálinkás Bianka 9.b
Németh Zerénd 9.b
Sikerükhöz ezúton is gratulálunk, további kreativitásban gazdag alkotómunkát és még több ragyogó eredményt kívánunk!





























