„KARDDAL és ECSETTEL” – Diákjaink sikere a rajzpályázaton

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által februárban meghirdetett XIV. Kárpát-medencei, hadtörténelmi rajzpályázaton intézményünk mindhárom tagozata képviseltette magát.

A felhívás tárgyát a magyarság múltjából ismert vagy névtelen hősök, dicső tettek, történelmi események megelevenítése képezte.

A 14 éve indult pályázatra az idén 1378 pályamű érkezett be több mint 50 iskolából. A zsűri több mint 400 díjat osztott ki, ebből 4 díj boldog tulajdonosai iskolánk diákjai.

Jelen rendezvényt megelőzően a kiállítást Nagyváradon is bemutatták a Festum Varadinum programsorozat keretén belül, ahol a partiumi és erdélyi pályázók vehették át díjaikat. Jelen rendezvényen pedig az anyaországi és a felvidéki pályázók kaphatták meg díjaikat.

Az alsó tagozat 19 alkotást, a felső tagozat egy csoportos pályamunkát nyújtott be, a gimnáziumi tagozat pedig 4 alkotással pályázott. Felkészítő pedagógusok voltak Kohári Adrienn, Tóth Anett, Keresztény Emese és Agárdi Lajos

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2026. június 4- én, a Nemzeti Összetartozás Napján került sor a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István Termében. Iskolánkat az eseményen Ábrahám Norbert főigazgató úr képviselte Agárdi Lajos és Kohári Adrienn pedagógus kollégákkal együtt, a díjazottak és szüleik kíséretében.

A díjátadót a házigazda szeretetével Spányi Antal megyéspüspök köszöntötte. A rendezvény felemelő és szép hangulatát, valamint magas színvonalát a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola diákjai szolgáltatták, akik megható műsorukkal méltó keretet adtak az emlékezésnek.

         Szívből gratulálunk valamennyi alkotónak és felkészítő pedagógusaiknak, továbbá köszönjük szépen a szülők segítségét, támogatását!

Díjazottjaink:

·  Aranyceruza díj – Dobos Lili (9. b osztály)             Felkészítő pedagógus Agárdi Lajos

·  Ezüstceruza díj –   Huszár Bianka (4. b osztály)    Felkészítő pedagógus Kohári Adrienn

·  Bronzceruza díj – Lábodi Lenke (4. b osztály)       Felkészítő pedagógus  Kohári Adrienn  

·  Bronzceruza díj – Berényi Málna (4. a osztály)      Felkészítő pedagógus Agárdi Lajos     

Kápolnásnyék, 2026. június 4.