Új kollégák bemutatkozása

Dillmont Éva – tanító és angol nyelvtanár

Általános iskolai tanító és angol nyelvtanár vagyok, több mint másfél évtizedes pedagógiai és nemzetközi tapasztalattal. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem informatika műveltségterületű tanító szakon, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem mesterdiplomát angol nyelv és kultúra tanáraként. Az elmúlt években Magyarországon és külföldön is tanítottam angolt. Kiemelten fontosnak tartom a kommunikáció-központú, élményszerű és felfedeztető tanulási módszerek alkalmazását.

Munkám során a tanulás szeretetének átadására, a kíváncsiság és a kreatív gondolkodás erősítésére helyezem a hangsúlyt. Célom, hogy a tanórákon pozitív, biztonságos és inspiráló légkör alakuljon ki, ahol a gyerekek bátran kérdezhetnek, hibázhatnak és fejlődhetnek.  

Interkulturális tapasztalataim segítenek abban, hogy diákjaimat nyitottságra, együttműködésre és más kultúrák tiszteletére ösztönözzem. Fontosnak tartom a szülőkkel és kollégákkal való együttműködést is, hiszen csak közösen lehet igazán támogató és inspiráló tanulási környezetet létrehozni.


Horváthné Csordás Emese – tanító

2022-ben végeztem az Eötvös József Főiskolán, angol specializációs tanítóként, majd 2024-ben a Károli Gáspár Református Egyetem japán szakot is elvégeztem.

Saját motivációmból kifolyólag nagy szeretettel és lelkesedéssel tanítom a gyerekeket idegennyelvekre.

Törekszem a gyerekek motiválásának fenntartására az idegennyelvek felé, s ez által a tanítási tananyag elmélyítésére, valamint arra, hogy az együtt töltött tanulási idő játékos fejlesztéssel és jó hangulattal teljen.


Kovács Magdolna – tanító

Alsós napközis tanítóként kezdem meg munkámat iskolánkban. Bár pályakezdő pedagógus vagyok, többgenerációs tanári családban nőttem fel, így már gyermekkoromtól belém ivódott az oktatás és a nevelés szeretete. Hiszem, hogy a gyerekekkel való foglalkozás nem pusztán hivatás, hanem igazi életforma.
Tanulmányaimat ének-zene műveltségterületen végeztem, komolyzenei énekesként is aktívan tevékenykedtem, amely során megtapasztaltam a fegyelmezett munka, a kitartás és a kreatív önkifejezés erejét. A művészetek és a játékosság természetesen kapcsolódnak össze bennem: festészettel is foglalkozom, és fontos számomra a mozgás öröme, amelyet a gyerekek mindennapjaiba is szeretnék beépíteni.

Pedagógiai munkámban arra törekszem, hogy a tanulás élményteli, felfedezésekkel teli folyamat legyen. Szeretném, ha a rám bízott diákok nemcsak ismereteket szereznének, hanem nyitottságot, önbizalmat és kreativitást is magukkal vinnének a közös időből.


Pajor László – testnevelő tanár

2011 óta foglalkozom gyermekekkel, az eddigiekben UEFA B diplomás labdarúgó edzőként tevékenykedtem különböző megyei-, regionális-, és válogatott szinteken, egészen az óvodás korú fiataloktól a legidősebb utánpótlás korosztályig. Az elmúlt 14 évben szerzett tapasztalatomat kamatoztatom tovább az idei tanévtől testnevelő tanárként. A mindennapos testnevelés lehetőséget ad arra, hogy számos sportággal ismertessük meg a gyerekeket, mindenki megtalálja azt, ami számára a legérdekesebb, és ne csak kötelező feladatként tekintsenek egy-egy gyakorlatra, hanem fontos számomra az is, hogy a gyermekek megszeressék a mozgást, ami mellett azt gondolom, elengedhetetlen az egészséges életmódra való nevelés is, valamint a pozitív, támogató légkör a tanórákon.


Rák Judit – tanító és testnevelő tanár
SZAKMAI TAPASZTALAT  

2024.07.01. – 2025.08.20.    Testnevelő tanár

Patrona Hungariae Iskolaközpont (Budapest)

2023.10.01. – 2024.06.30.   Testnevelő oktató

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikum 

2017.  – 2023.09.30. Tanító

Rózsadombi Általános Iskola (Budapest)  Gyermektér tanító és testnevelő     

2005. szeptember 01. – 2009.        Tanító

József Attilla Általános Iskola, Budapest XX. ker

Helyettesítő állást töltöttem be (2 évig) 2007-ig

4.osztályban napközi és 4. és 5. osztályban német nyelv oktatása

Kossuth Lajos Általános Iskola, Budapest XV. ker.

Német nemzetiségi osztályban németet, német hon és népismeret, ének tárgyakat oktattam.

Talán egy kertészhez tudnám hasonlítani a tanítót. Mindketten tudják, hogy minden növény és minden gyerek más. A jó tanító nem tartja be szigorúan a merev szabályokat, hanem meglátja a diákok egyedi képességeit, és ehhez igazítja az oktatási módszereit. A jó kertész pedig nem egyformán bánik minden növénnyel; ismeri a homokkedvelő és a szikár földben jól fejlődő növényeket is. A gyerek igényeit figyelembe véve lehet sikereket elérni.


Teitelbaum Zsuzsanna Judit – matematika tanár

Több mint 13 éves középiskolai tanári tapasztalattal érkezem szeptembertől matematikát tanítani az iskolába. Pályám során mindig arra törekedtem, hogy a diákok számára a matematika ne csupán száraz szabályok és képletek összessége legyen, hanem egy izgalmas eszköz a világ megértéséhez. Tanítási módszereim középpontjában a logikus gondolkodás, a rendszerszemlélet, valamint a problémamegoldó készség fejlesztése áll. Fontosnak tartom, hogy a diákjaim ne csak feladatokat oldjanak meg, hanem önállóan gondolkodó, kitartó és kreatív tanulókká váljanak, akik a megszerzett tudást a mindennapokban is magabiztosan tudják alkalmazni. Büszke vagyok rá, hogy a múltban minden tanítványom sikeresen teljesített az érettségin – számomra ez a közös munka egyik legnagyobb eredménye.


Tóth Ágnes – angol nyelvtanár

Középiskolai tanulmányaimat Székesfehérváron, a Vasvári Pál Gimnáziumban végeztem, majd főiskolai diplomát szereztem a Kodolányi János Főiskola angol tanári szakán. Ezután az Árpád Szakképző Iskolába helyezkedtem el és munka mellett a Pécsi Tudományegyetemen angol nyelv és irodalom szakos bölcsész, középiskolai tanár képesítést szereztem. A Dunaújvárosi Főiskola pedagógiai mérés és értékelés szakán, majd a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás vezetői szakán szereztem diplomát, amelyek pedagógus szakvizsgának felelnek meg. Számos tanfolyamon, továbbképzésen vettem részt, például nyelvvizsgáztató, etika, minőségirányítás, tanulásmódszertan. 2004-ben közép és emelt szintű érettségivizsgáztatói képzést végeztem és azóta mindkét szinten részt veszek az őszi és tavaszi érettségi vizsgákon. 2014-ben mesterpedagógus lettem, ezért azóta szaktanácsadóként segítem a kollégák munkáját a Székesfehérvári POK szervezésében angol és mérés-értékelés területen. 2024-ig a Székesfehérvári SzC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban dolgoztam oktatóként és általános igazgató-helyettesként. A tavalyi tanévben a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI-ban tanítottam angolt.